2014. április 22., kedd

Kritika §91. - Preimayer Mónika, gyökérből bálkirálynő

Sziasztok!

A mai nap ismét kritikával jelentkezem, s ami fontos, hogy mostantól egy kicsit átalakul az értékelés! Az egyik fontos dolog, hogy már nem fogok pontozni, aminek több oka is van: 1. gyakran fordult elő, hogy valakinek mondjuk 9 pontot adtam az írásmódra, mert voltak ugyan hibái, egy-két igeidős ugrálás, de amúgy élvezhető volt az egész, míg egy másik embernek, akinek effajta hibái nem voltak, de nem írt túl változatosan és érdekesen őt is ugyan annyi ponttal jutalmaztam, holott azért ezek nagy különbségek! Röviden, nem mindig tudtam jól megítélni hány pontot is érdemel az illető!!! Tehát, mostantól a pontozást elhagyom! A 2. változás pedig abban lesz, hogy míg a 'Fejléc' és a 'Kinézet' pontokat összevonom 'Design' névre', addig a történetnél igyekszem egy rövid kis leírást adni arról, ahogy én értelmeztem az egyesek által írott sztorit, s az alapján írok egy rövid kis véleményt! A három értékelési szempont után pedig megpróbálok egy rövid kis összefoglalót írni az illetőnek, a legfontosabb dolgokat kiemelve! Remélem, így mindenki sokkal több és hasznosabb információt kap majd akár a designról, akár a történetről! De ne feledjétek, ezek továbbra is csupán szubjektív, saját vélemények!!! :)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

written by: Renn


Design: A blogod színválasztása tetszik, szeretem ezt a barnás-lilás háttérszínt, amihez passzol a fejléc színvilága is! Azonban az utóbbin található felirat nagyon nem szép, túl nagy és a típus nem illik oda! Lucy-ról lehetett volna egy szebb, élesebb képet választani, mert ezen nagyon fehér a bőre, szinte már világít, valamint csúnyán van kivágva (látszik a körvonal, és itt-ott le lett vágva a hajából is)!ó. A fejléc alapja tetszik, egész érdekes, bár nem mond túl sokat a történetről, de arra ott van a cím. Mint azt már említettem, az alap színvilág tetszik, azonban a történetnek adhatnál sötétebb szürke árnyalatot, míg a linkeknek inkább bordós színt, mert az jobban passzol a designhoz. Se a modulok, se a történet betűtípusával nem vagy kiegyezve; utóbbinak választhatnál egy egyszerűbbet (pl: Georgia, Verdana), s akkor nem ütne el annyira az előbbiektől - amit pedig egy kicsit nagyobbra állíthatnál! Az oldalsáv nagyon üres, és össze-vissza vannak a modulok! Rakj oda néhány képet (maximum kettőt), rövid leírást, menüt, hiszen ezekkel nagyon fel tudod dobni a kinézetet, és az új olvasóknak is jobban megakad a szemük a blogon - alias, nagyobb késztetést érezhetnek arra, hogy beleolvassanak a történetedbe! 

Történet: A történet Budapesten játszódik, amikor is Mónika középiskolába megy. Ő addig egy magányos lány volt, hiszen nem voltak barátai, egyedül csak a szerelme, Máté. Az új iskola új kezdetet is jelent, esélyt arra, hogy többé ne kelljen neki egyedül lennie. Ebben segítségére van a barátja, aki bemutatja őt néhány iskolai "arcnak". A tanévkezdés utáni néhány napban sikerül is összebarátkozni pár emberrel, akivel eljárnak szórakozni.
Egyenlőre ennyit tudnék írni az eddig megírt nyolc fejezetedről! Tetszik, hogy végre nem a tipikus városokban (New York, London, Párizs) játszódik a történet és a szerepelőknek is magyar nevük van. A probléma azonban nálam ott kezdődik, hogy nem túl izgalmasak a részek és még rövidek is! Ennyi fejezet alatt már kellett volna valami izgalmasat, valami nagyobb történést írni, de ilyen nem következett be. Talán azért, mert nagyon sűrűn írod le a napokat és nem éppen a lényegesebb dolgokra térsz ki! Nyugodtan írd meg úgy a fejezeteket, hogy akár két hetet is kihagysz - persze, ha valami lényeges történik egyik napról a másikra és azt részletezni szeretnéd, akkor azt lehet! Rakj bele sokkal több egyedibb ötletet, mehetnének bele olyan dolgok is, amit nem éppen az átlagos középiskolások csinálnak, hiszen ez csak egy mese. Engedd szabadon a fantáziádat bátran!

Írásmód: Észrevettem néhány nagyobb hibát az írásmódodban! Az egyik lényeges dolog, hogy ugrálsz az igeidők között. Ezt próbáld minél minimálisabbra csökkenteni, a legjobb az lenne, ha kiválasztanál egyet és abban írnád az egész történetet, tehát vagy múltban vagy jelen időben (mivel nálad ez a kettő váltakozik)! Ezáltal sokkal élvezhetőbb lesz a történet! Találtam néhány helyesírási hibát, de az elhanyagolható, viszont rengeteg szóismétlésed van, s egyfolytában "és"-ezel, mintha más kötőszó nem is létezne. Mindig gondold végig mit is szeretnél írni és keress rá szinonimákat vagy írd meg másképp az adott szituációt, dolgot! Zavaró, hogy szinten minden mondat után nyomsz egy "enter"-t, próbáld meg elhagyni! Előfordul még továbbá, hogy a párbeszédeknél a gondolatjel után nem teszel szóközt, ugyan így a kötőjel elé- és után sem. De úgy vettem észre, hogy ez a részek folyamán javult, már egyre kevesebbszer felejted ezt el, és ez jó! Plusz pont, amiért használod a sorkizárt igazítást és nem teszed tele a fejezeteket képpel (amikor azonban feldobod egy-egy illusztrációval, a méretét állíthatnád "kicsi"-re és futtasd körbe szöveggel, mert így nem törti meg a folytonosságot)! 

Összegezve, dobd fel a kinézetet egy kicsit képpel és állíts be egy másik betűtípust a szövegnek. A történetedet dobd fel egyedibb cselekményekkel, s lehetnek hosszabbak a részek. Az íráskor pedig figyelj oda a szóismétlésekre és az igeidőkre!

További sikeres blogolást kívánok!
Diana H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése